Sandokan – A maláj tigris

Aki szereti a kalózromantika irodalmát, biztosan ismeri a hírhedt Feketeszakállt, Sir Francis Drake kalózt (aki mellesleg engedéllyel kalózkodott és fosztogatott elsősorban spanyol hajókat), vagy Sandokan, a maláj tigris kalandjait. A kalózok életvitele általában vonzza a szabadságvággyal felvértezett fiatalokat, ezért is szokták a róluk és kalandjaikról szóló regényeket az ifjúsági művek közé sorolni. 

A 19. században az írók ontották magukból a – gyakran romantikus – kalóztörténeteket, majd a 20. században a filmadaptációk és színpadi változatok is megjelentek. A mai negyvenesek, vagy a még idősebb televíziónézőknek a nyolcvanas évek elejéről biztosan ismerős Sandokan története, amit abban az időben mutattak be Magyarországon, amikor még csak kevés sorozatot láthattunk, de malajziai kalózokról szólót biztosan nem. A Kabir Bedi alakította hős ikonikus alakká vált a magyar nézők számára. Tegyük gyorsan hozzá, hogy nemcsak nálunk, hanem a többi európai országban és az USA-ban is, ahol 1976-tól vetítették A maláj tigris című tv-sorozatot.

A brit gyarmatosítók ellen fellépő kalóz, Sandokan figurája ugyan fiktív, de csak részben. Emilio Salgari olasz író, a Sandokan történetek szerzője ugyanis egy valódi alakot használt fel figurája megformálásához. Salgari Veronában született 1862-ben. Amilyen szerencsés volt az írói pályája, olyan szerencsétlen a magánélete. Ő magáról ezt írta naplójában: „14 évesen beiratkoztam a velencei haditengerészeti akadémiára. 17 évesen szereztem meg a kapitányi iratokat, és elkezdtem utazni a Hét tengeren.”

Azt is állította, hogy beutazta Amerika nyugati részét, ahol találkozott Buffalo Bill-lel, felfedezte Szudánt, Mahdi udvarában élt, indiai hercegnők szerelmét tudhatta magáénak. Hajózott a távol-keleti szigetek között is. Állítása szerint rengeteg kalandot megélt, melyek a  több mint 80 regényének és több száz novellájának alapját adták.

De mint regényei, Salgari önéletrajza is a tények és a kitaláció keveréke volt. Bár azt is állította, hogy tengerészkapitány volt, valójában nem sikerült megszereznie ezt a hőn áhított végzettséget. A feljegyzések szerint egyetlen hivatalos kereskedelmi-tengeri utat tett meg Veronából Brindisibe és vissza, amikor három hónapot hajózott az Egyesült Itália nevű hajó fedélzetén, az Adriai-tengeren. Ez az oka annak, hogy regényeiben, novelláiban azért nem érezzük azt a magabiztos tudást és rutint a hajózás gyakorlatának leírását illetően, amit más szerzők esetében igen. Történetei tehát jobbára kitalációk, amelyek fantáziadús világukkal és egzotikus jellegükkel kötik le az olvasót.

Salgari természetesen valósághű is műveiben: a leírtakat enciklopédiákból, térképek és folyóiratok alapján írta, tehát a földrajzi, etnikai és egyéb leírásai hitelesek. Kiskocsmákban üldögélve összegyűjtötte a kikötőkbe visszatérő tengerészek történeteit, és megírta azokat. A különféle tárgyakat, műtárgyakat, melyekről azt állította, hogy távol-keleti utazásairól származnak, part menti árusoktól vásárolta. 

Salgari A maláj tigrist (La Tigre della Malesia) 1883-ban folytatásokban jelentette meg a veronai La Nuova Arénánál, ahol riporterként alkalmazták. A történettel megszületett a világirodalom egyik legismertebb kalóza, Sandokan. Később a művet Le Tigri di Mompracem néven kötetbe szerkesztették, számos nyelvre lefordították, és világszerte népszerűvé vált. Salgari összesen 11 regényt írt Sandokán és társai kalandjairól. A sorozatért a szokásos fizetésén felül egy tortát és egy üveg bort kapott. A könyvet olyan siker övezte, hogy egy konkurens lap is állást ajánlott neki, de ő visszautasította. Népszerűségével a riválisok száma is nőtt. Egy újságíró, aki nyomozni kezdett Salgari élete után, jött rá arra, hogy az író – állításával szemben – soha nem végezte el a Tengerészeti Akadémiát. A L’Adige hetilapban gúnyiratot publikált Salgari kapitányról, ahol kabinos fiúnak nevezte. Salgari revansot vett, és párbajra hívta az újságírót. Bár győzött, hat napot töltött börtönben, és ettől népszerűbb lett, mint valaha.

Mindeközben számára kedvezőtlen szerződéseket írt alá művei közlését és díjazását illetően. Noha könyvei világszerte újabb és újabb kiadásokat éltek meg, ő majdhogynem éhezett. Miután imádott felesége, Ida Peruzzi színésznő tébolydába került, minden pénzét az asszony gyógyíttatására költötte. Regényeket fordított, saját kalandújságot szerkesztett, egyre többet írt, akár álnéven is, hogy pénzt keressen. Mindezek ellenére végül olyan szegénnyé vált, hogy már az étkezése és a lakhatása is veszélybe került. Egy alkalommal töltőtolla eltört, de nem volt pénze újat vásárolni. Egy madzaggal kötötte össze, hogy folytathassa az írást. Mindeközben szorították őt a leadási és fizetési határidők, felesége kezelési költségei. 1911-ben, jórészt anyagi kiúttalanságában, öngyilkos lett – harakirivel végzett magával. Egyébként édesapja is így vetett véget életének, és leszármazottai között is több öngyilkost találni. 

Salgari történetei a világirodalom számos íróját megihlette. Gabriel García Márquez, Mario Vargas Llosa, Pablo Neruda csak néhány azok közül, akik ifjúkorukban Salgari regényeit olvasva beleszerettek a történetmesélésbe és tollat ragadtak. 

A maláj tigris és a többi Salgari kalózregény, novella alapmotívuma azonos: a hős, aki általában kalóz, bandita, törvényen kívüli vagy lázadó, beleszeret egy fiatal nőbe, aki egy ellenség lánya vagy foglya. A társadalmi különbségek és a viszály miatt a kedvesétől elválasztott hősnek különféle megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: vérszomjas ellenfelekkel, vadállatok támadásával, viharokkal a tengereken, szárazföldi és tengeri csatákkal, míg végül a jó ideája és a szerelem győzedelmeskedik. 

Maga Sandokan, a maláj tigris a történet szerint egy 18. században élt kalóz, aki maláj hercegnek született, Mompracem sziget (Kumaran néven létező terület Malajziában) uralkodója volt, mígnem a gyarmatosító angolok megfosztották rangjától és vagyonától. Szüleit a Kelet-indiai Társaság meggyilkolta, ő pedig bosszút esküdött. Legnagyobb ellensége az angol gyarmatosító, Sir James Brooke, aki elfoglalta az ifjú herceg szigetét és leigázta az ott élőket. Sandokan időközben megismerkedik a félig olasz, félig brit Lady Mariannával, Labuan gyöngyszemével, akibe beleszeret. A konfliktus egyértelmű, hiszen Lady Marianna a gyűlölt Lord James Guillonk unokahúga. Sandokan, a cselek nagymestere, aki kalóz társaival szabadságharcosként száll szembe a britekkel, a „jókat” segíti, a „gonoszokat” kifosztja, mindeközben küzd élete szerelméért is, mely szerelem természetesen a történet végén beteljesedik. 

Sokáig az irodalomtörténészek úgy gondolták, hogy Sandokan figurája kitalált. A kutatók azonban ma már tudják, hogy a spanyol származású Carlos Cuarteroni Fernández (1816–1880) spanyol haditengerészeti kapitány inspirálta az írót hőse megalkotásakor. Alicia Castellanos történész több évtizedes kutatómunka során feldolgozta Cuarteroni életét. Neki köszönhetően tudjuk, hogy Cuarteroni 13 évesen kezdte el a tengerész életet, Cádizban tanult hajózást, egy hasonló tengerésziskolában, mint amit Salgari Velencében befejezetlenül hagyott. Cuarteroni sikeres hajóskapitány volt: már 19 évesen átvette egy brigantin (kétárbócos hajó) parancsnokságát, majd 2 évig egy fregatt parancsnoka volt.

1841-ben megkapta a Fülöp-szigeteki szubtéri haditengerészet kapitányi címet, de egy évvel később otthagyta kereskedelmi kapitányi állását. 

Ugyancsak Alicia Castellanos kutatásai szerint „a cádizi Sandokan” korábban hallott egy brit hajónak, a Makaó–Bombay útvonalon közlekedő Christian elsüllyesztéséről, amely ezüstpénzekkel volt megrakodva. Legénységével 1844-től közel 2 évnyi keresés után egy zátony közelében megtalálta a kincset, amit bár beszolgáltatott, de a jutalom egy életre gazdaggá tette. A tengerész 1846-től rendszeresen ellátogatott Borneó szigetére, mint kutató és felfedező. Utazásait részletesen dokumentálta, eredményeit kérésre elküldte a spanyol és a Fülöp-szigeteki kormányoknak (noha mindent maga finanszírozott). 

Sokrétű tevékenységet folytatott. A rendkívül művelt és tájékozott ember, aki egyebek közt beszélt angolul, franciául és malájul is, kijavította az addigi térképészeti hibákat. Úttörő munkát végzett abban, ahogyan feltérképezte Labuan és Borneó partjait, népeit és etnikumait, szokásait, a rabszolgaságot és a kalózokat. 1846-ban elkezdte vagyonát arra költeni, hogy keresztény rabszolgákat vásároljon, illetve váltson meg Borneó északi részén. Cuarteroni ettől kezdve folyamatosan harcolt a rabszolgaság eltörléséért, életét és vagyonát is erre áldozta. Ő alapította az első keresztény gyülekezetet Borneóban, majd trinitárius szerzetes lett, és evangelizált is. 1857-ben már Labuan és Borneó apostoli prefektusa volt. Cuarteroni a Borneóról és Labuanról szóló dokumentációjának nagy részét Rómába is elküldte. 

Salgari, aki egyébként is hatalmas kutatómunkát végzett regényei megírásához, 1880 körül találkozott ezekkel az iratokkal. Teljességében megismerte Cuarteroni munkáját, mindennapjait, a borneói vidék sajátosságait. A jegyzetek olyan részletesek voltak, hogy még a szigeteket ért tájfunokat és viharokat is datálta bennük a szerző. Salgari ebből a tengerészből, hajóskapitányból, az idealista jótevőből alkotta meg Sandokan alakját, akit Sandakan városáról nevezett el, mely Borneó északnyugati részén található, tehát azon a területen, ahol Cuarteroni is élt. 

Nemcsak idealizmusában, de külsejében is hasonlított Cuarteroni és Sandokan figurája. A kreol bőrű, fekete, hullámos hajú, erőteljes és lángoló tekintetű kutató a leírások szerint messzemenőkig hasonlított a regénybeli hős megjelenéséhez. A nemes külsejű, szép vonású kalóz alakja a filmipart is megihlette. A 20. században a nagy sikerű regénysorozatot mozifilmre adaptálták. Az első film 1941-ben Malajziai kalózok címmel készült Enrico Guazzoni rendezésében. Még ugyanebben az évben megszületett a folytatás Két tigris címen Girgio Simonelli rendezésében. 

A Nagy Sandokan (Sandokan, la tigre di Mompracem) Umberto Lenzi rendezésében 1963-ban került a mozikba. Mivel úgy tűnt, hogy az USA nézői nem túl nyitottak az egzotikus, turbános figurára, ezért Sandokant az amerikai közönség számára egy kissé átalakították. A főszerepet játszó Steve Reeves megszabadult a turbántól, a csizmáját pedig szandálra cserélték. A hatvanas évek közepén további Sandokan-filmek készültek, például Ray Danton főszereplésével, Luigi Capuano rendezésében.

Egy spagettiwestern-rendező, Sergio Sollima kellett végül ahhoz, hogy Salgari karakterei igazán jelentős filmsikert arathassanak. 1976-ban megrendezte a hatrészes A maláj tigris című minisorozatot, melyben Kabir Bedi indiai színész Sandokant, Carol André pedig szerelmét, Lady Mariannát alakította. A film a borneói dzsungelben játszódik, Malajziában vették fel, elsősorban a Kapas-sziget lenyűgöző természeti környezetében. Egyes nézetek szerint Kabir Bedi népszerűsége és a filmsorozat sikere tette Malajziát a nyolcvanas években turistacélponttá. 

A film Európa országaiban rövid idő alatt a legnézettebb tv-műsor lett, hetente nyolcvanmillió nézőt ültetett a képernyők elé, könyvek, képregények, filmzenék, akciófigurák, poszterek láttak napvilágot a sorozat sikerei nyomán. 

Az 1946-ban született indiai származású Kabir Bedi életrajzi könyvében részletesen ír azokról az időkről, amikor Sandokan szerepét játszotta, illetve a sorozat utóéletéről is. Olaszországban az első epizódot 1976. január 6-án adta le a televízió. Mint írja, a Sandokan-láz szerte Európában fellobbant. Babákat, képregényeket gyártottak Sandokanról, hajókat neveztek el róla, sőt, sokan a gyereküknek is Kabir nevet akartak adni. Mint lejegyezte, hisztéria fogadta szerte a világon, volt olyan eset (Magyarországon is), hogy ki kellett menekíteni a szállodából a rajongók áradata elől. A Sandokant megformáló indiai színész 1984-ben a Skála meghívására Budapestre látogatott, akit azután az egykori Budai Skála előtt 20 ezer ember üdvözölt, és a Neoton együttes eljátszotta a Sandokan című számát. 2019-ben újra hazánkba látogatott Guido & Maurizio De Angelis filmzenei koncert sztárvendégeként, és az azt megelőző napon kilátogatott a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol örökbefogadott egy tigrist és újra találkozott rajongóival. 

A maláj tigris filmbeli sikerével a kalóztörténetek népszerűsége a csúcsára ért. A filmtörténészek szerint egészen addig, amíg George Lucas el nem készítette a Csillagok háborúját, és a kalózfilmek divatját felváltotta a sci-fi, majd a fantasy. A Sandokan-kultusz népszerűsége folyamatosan csökkent, és noha a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején Olaszországban megjelent néhány tévéfilm-adaptáció a regényekből, immár egyik sem ragadta meg igazán a közönség fantáziáját. Kabir Bedi Sandokan szerepében két filmben – a Sandokan visszatér (1996) és a Sandokan fia (1997) – is megpróbálkozott a visszatéréssel, de ezek messze nem váltak már olyan sikeressé.

Az olvasóközönség többsége számára Salgari ideje lejárt. Noha az olasz Luigi Motta, Emilio Fancelli és Salgari fia, Omar is írt Sandokan-történeteket, majd a Mexikóban élő spanyol író II. Paco Ignacio Taibo is kiadott egy regényt A malajziai tigrisek visszatérése címmel, munkáik meg sem közelítették a Salgari könyvek sikerét, messze elmaradtak az eredeti mű népszerűségétől.

Sandokan megalkotójának, Salgarinak emlékkövet állított Giulio Raiola és Rolando Jotti Mompracem egyik tengeröblében 1971. augusztus 29-én. A kövön lévő szöveg elmosódott, nehezen kivehető, hiszen nem hivatalosan helyezték el, vélhetően ők is az író rajongó-táborához tartoznak. „Ez a sziget ihlette az olasz írót, Emilio Salgarit (1862–1911). Sandokan, a Maláj tigris rendkívüli kalandjaiért, az olasz gyerekek álmaiért állította R. J. – G. R. – 1971. 08. 29.”